Menu

idosek2

Az Időseket köszöntöttük szeptember 29. délutánján községünkben. Megtelt a művelődési ház nagyterme, a résztvevőknek pogácsával, rétessel, üdítővel kedveskedtünk.

Lisovszki Tamás polgármester köszöntötte Nyírbogdány időskorú lakóit. Németh Gyuláné Marika néni előadásában egy verset hallgathattunk meg, amit ő maga írt az Idősek világnapjára, Üzenet a fiataloknak címmel. Poór Péter és Rózsás Viki egy órás nosztalgiaműsorral örvendeztette meg a közönséget, akik együtt énekelték az előadókkal a régi slágereket. Az este meglepetéseként Kovács Istvánné Marika kedveskedett két gyönyörű tortával a vendégseregnek, köszönjük figyelmességét.

A délután folyamán került sor a virágos Nyírbogdány környezetszépítő verseny díjkiosztójára is. Székely Gáborné, a zsűri elnöke értékelte a megtekintett kerteket, s elmondta, hogy mint minden évben, idén is nehéz volt a döntés, mert minden kert gyönyörű, s mindegyikben benne van a gazda szorgos kezeinek munkája, szeretete.

A virágos Nyírbogdány környezetszépítő verseny Díjazottjai:

Megosztott I. helyezés:
Molnár Julianna
Váczi Ildikó

Megosztott II. helyezés:
Juhász Julianna
Kálmán Jánosné

III. Helyezés:
Rehóné Balogh Andrea
A zsűri különdíjban részesítette:
Tóthné Csáki Mónika
Zelenák József

Intézmény kategóriában megosztott I. helyezést ért el:
Nyírbogdányi Református Egyházközség
Nyírbogdányi Római Katolikus Egyházközség

idosek

Nyírbogdány Község Önkormányzata oklevéllel és Obi vásárlási utalványokkal köszönte meg a részvételt.

Ezúton is szeretettel gratulálunk Mindannyiuknak!

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Közadatkereső

kozadatkereso logo 0

Akadálymentes OLDAL

accessible

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

Tanúsítvány családbarát hely

 

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató