Október 2-án az időseket ünnepeltük községünkben. A rendezvényt a Kazinczy Ferenc Baptista Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola óvodásai nyitották meg táncos produkcióval, mely nagy sikert aratott. Lisovszki Tamás polgármester köszöntötte Nyírbogdány időskorú lakóit!
Juhász Julianna nyugdíjas óvónő ötven éven át kifejtett értékes szakmai tevékenysége elismeréseként a Szarvasi Óvónőképző Intézet által kiállított Aranyoklevelet vette át polgármester úrtól. Ezúton is gratulálunk Juci óvónéninek!
Sinka Lajosné Annuska néni egy alkalomhoz illő verssel örvendeztette meg a vendégeket.
A közönség Szeredy Krisztina és Leblanc Győző nosztalgiaműsorát lelkesedéssel fogadta és együtt énekelte a dalokat az előadókkal. Az Önkormányzat az alkalomra készített ajándék tárggyal lepte meg a megjelent szépkorúakat, valamint az általános iskola tanulói ajándék kártyát készítettek, ezzel kedveskedtek az ünnepelteknek.
A remek műsor után finom vacsorával, majd rétessel kínáltuk vendégeinket.
Köszönjük a támogatást Márkusné Nagy Évának és Angyalosy Zsoltnak!
Mindenkinek köszönet, aki megtisztelte jelenlétével a rendezvényt és együtt ünnepelte velünk Nyírbogdány szépkorú lakóit!
{gallery}2023/idosek{/gallery}
Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
+36 20 523 9410
onkormanyzatnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.