Menu
×

Értesítés

Simple Image Gallery Notice: Joomla's /cache folder is not writable. Please correct this folder's permissions, clear your site's cache and retry.

Nyírbogdány falunap 15

Kedves Nyírbogdányiak!

Augusztus 20-án Falunapot tartottunk. A programok már délelőtt 10 órakor kezdődtek amikor a szépen felújított református templomban tartott istentisztelet alkalmával, igét hirdetett N.T. Forró László Püspök helyettes – Hegyközkovácsi.

Ezután került sor az új kenyér megszentelésére és megszegésére a történelmi egyházak képviselői és településünk polgármestere közreműködésével.

A csodálatos ünnepi istentisztelet után az emlékezésé volt a főszerep, hiszen a trianoni békeszerződés emlékére avattunk emléktáblát. Az emléktábla avatása előtt Lisovszki Tamás Nyírbogdány és Nagy Ferenc Nagydobrony polgármesterei osztották meg gondolataikat a megjelentekkel. Angyalosi Katica református lelkipásztor, Sári András római katolikus plébános Atya, Szabados Viktor parochus Atya mellett , Forró László Hegyközkovácsi református lelkésze áldotta meg az emléktáblát.

Délután már a szórakozásé az ünneplésé volt a főszerep. 13 főzőcsapat serénykedett, így egész délután lehetett kóstolni a finomabbnál finomabb falatokat. Átadásra kerültek a Virágos Nyírbogdány verseny díjai. A képviselő testület döntése értelmében Nyírbogdány Községért díj átadására került sor amelyet Kovács Istvánné és Veres Benjámin Antal vehetett át Nyírbogdány polgármesterétől és jegyzőjétől! A díjazottaknak személyesen gratulált Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, aki részt vett Falunapi rendezvényünkön!

A színpadon egész délután váltották egymást a fellépők, testvértelepülésünk Nagydobrony táncosai, a helyi Tűzrózsák tánccsoport, jól szórakozhattak a gyerekek a Naninski és Figaro produkcióján. A gyerekeknek meglepetésként habpartit szerveztünk, amelyet a felnőttek is nagyon élveztek! Az este folyamán a színpadon a sztárfellépők mindegyike fergeteges koncertet adott, az érdeklődők mindegyike megtalálhatta a számára kedves produkciót! A napot tűzijáték és dj produkció zárta!

Minden kedves vendégünknek köszönjük, hogy Nyírbogdányt választotta augusztus 20-án! Köszönet mindenkinek aki a rendezvény sikeres lebonyolításához bármilyen módon hozzájárult!
További részletek és képek, videók hamarosan!

Addig is Köszönjük Nyírbogdány!

{gallery}2021/falunap{/gallery}

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

MFP

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

Tanúsítvány családbarát hely

 

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató