Menu

A héten a kijárási korlátozás feloldásával, új szabályok bevezetésével találkoztunk, amik a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják. Az üzletek újra nyitása, a szolgáltatások igénybevételének lehetősége megkönnyítheti a mindennapjainkat. Tapasztalataink szerint a lakosság, a településen élők betartják a szabályokat (maszk viselés, vásárlási időkorlát) ezzel is hozzájárulva a vírus terjedésének lassításához.

Köszönet mindenkinek, aki munkájával jelen helyzetben segíti a település lakosságát. A szociális területen, az egészségügyben dolgozók, a pedagógusok, az önkormányzat munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy munkájukkal segítsék az itt élőket. Köszönet a vállalkozóknak, kereskedőknek, akik ebben a helyzetben is sokat dolgoznak azért, hogy Nyírbogdány lakossága hozzájusson minden olyan szolgáltatáshoz amelyhez korábban is. És köszönet minden Nyírbogdányinak, akik immár kettő hónapja fegyelmezetten és együttműködve viselik el a veszélyhelyzet okozta kellemetlenségeket!

A településünkön vírus fertőzött személyről nincs tudomásunk. A hatósági karanténban lévő lakosokat arra kérem, tartsák be az előírásokat mindannyiunk védelme érdekében!

Országosan az idősotthonok fertőtlenítése zajlik, amelyet a honvédség munkatársai végeznek. Ennek okán Nyírbogdányban is találkozhatnak a fertőtlenítést végző katonákkal.

Az ivóvízzel kapcsolatosan több bejelentés is érkezett hozzám, amelyeket továbbítottam a szolgáltató irányába. Kérek mindenkit, amennyiben problémát észlel az ivóvízzel kapcsolatban hívja a Nyírségvíz hibabejelentőjét (06-42/523-600).
A bankautomata lezárásával kapcsolatos észrevételekre, panaszokra reagálva jelzem, az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb újra működhessen településünkön az ATM.
A héten kettő benyújtott pályázatunkról döntöttek és mindkettőt támogatásra érdemesnek ítéltek meg! Ezen források a települést és a településen élőket szolgálják majd a következő években!
Szép hétvégét kívánok!

Lisovszki Tamás
Polgármester

támogatás monzázs

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Közadatkereső

kozadatkereso logo 0

Akadálymentes OLDAL

accessible

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

Tanúsítvány családbarát hely

 

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató