Menu

nv logo

Az a rendkívüli megtiszteltetés érte a településünket, hogy a Nemzeti Vágta Igazgatósága a 800 éves jubileumi év alkalmából lovast indít Nyírbogdány nevében. Balogh Tibor Polgármester úr és a Nemzeti Vágta igazgatósága közötti jó kapcsolatának eredményeképpen 2019. évben is szurkolhatunk a Európa legnagyobb szervezett lovas versenysorozatának döntőjében a település nevében nevezett lónak és lovasának, Mellár Péter Bendegúznak. Nyírbogdány versenylovának indulását a Nemzeti Sport napilap, és a lapkiadó Mediaworks Hungary Zrt. támogatja.

 

2019. szeptember25-én Budapesten ünnepélyes ceremónián sorsolták ki a Nemzeti Vágta futamainak sorrendjét a Hadtörténeti Múzeumban. A futamokon induló települések neveit a Sorsládából húzták a hazai lovas élet ismert és jeles képviselői. A nagy múltú kulturális rendezvényt idén 12. alkalommal rendezik meg a Hősök terén október 19-20-án. Településünk delegációja Balogh Tibor polgármester, Terdik Tibor Pénzügyi Bizottság elnöke és Dr. Mátyás B. Szabolcs jegyző is részt vett a sorsoláson, ahol a Nemzeti Vágta vezetőségétől Lázár Vilmos elnőkétől, Bendes Csaba elővágta- és nevezési igazgatójától, Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgatójától, valamint a Mediaworks Hungary Zrt. nevében Buzgó József operatív igazgatójától személyesen fogadhatták a gratulációt a 800 éves jubileumi év alkalmából való versenyen történő részvételért.

A sorsolás eredménye szerint Nyírbogdány lova a 12. előfutamon, Érd, Székelykeresztúr, Szilvásvárad, Füzérradvány, Kunadacs települések lovaival versenyez a döntőbe jutásért.

1.kép
Nemzeti Vágta zászlója

2.kép

„Vágtakard” vándordíj a Nemzeti Vágta győztes települése őrizheti egy éven át.

3.kép

A település delegációja a Nemzeti Vágta vezetőivel ( balról jobbra: Terdik Tibor Pü. Bizottság elnöke, Balogh Tibor polgármester, Lázár Vilmos a Nemzeti Vágta elnöke, Szotyori Nagy Kristóf a Nemzeti Vágta versenyigazgató, Bendes Csaba Nemzeti Vágta elővágta- és nevezési igazgatója, Dr. Mátyás B. Szabolcs jegyző)

4.kép

A település delegációja az indulást támogató Mediaworks Hungary Zrt. képviselőjével ( balról jobbra: Terdik Tibor Pü. Bizottság elnöke, Buzgó József Mediaworks Hungary Zrt. operatív igazgatója a Nemzeti Sport-csoport, Balogh Tibor polgármester, Dr. Mátyás B. Szabolcs jegyző)

5.kép

A település delegációja a Vágta Főkapitányával ( balról jobbra: Terdik Tibor Pü. Bizottság elnöke, Székely Tibornak, a Vágta Főkapitánya, Balogh Tibor polgármester, hagyomány őrző vágta huszár, Dr. Mátyás B. Szabolcs jegyző, Kaszás Géza színművész)

6.kép

A település delegációja az Országgyűlés Múzeumúnak kurátora és a Duna Tv műsorvezetője ( balról jobbra: Terdik Tibor Pü. Bizottság elnöke, Balogh Tibor polgármester, Rátonyi Krisztina műsorvezető, Dr. Kedves Gyula Országgyűlés múzeumjának kurátora, Dr. Mátyás B. Szabolcs jegyző)

7.kép

A lovas fesztivál egyik meghatározó jelképe a Vágta Sorstábla, amelyre futamonként kerültek fel a kisorsolt települések címerei.

8.kép

A 12. előfutam településéinek címerei

9.kép

Eszmecsere a Nemzeti Vágta elnökével

Közadatkereső

kozadatkereso logo 0

Széchenyi Terv Plusz

kedvezmenyezetti infoblokk keretes

Versenyképes Járások Program

VJP alap logo kek

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

 

2025 

CSBH MH 4960 3 fekvo A4


2023 

Csaladbatrat munkahely


2021

Csaladbarat logo nagy

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató