Minimális járványvédelmi követelmények, háztáji sertéstartás kapcsán az afrikai sertéspestis miatt fertőzött és a magas kockázatú területen.
A sertéstartónak a követelmények megismerése után a mellékelt nyilatkozatnak a kitöltésével kell nyilatkoznia arról, hogy a minimumkövetelmények ismeretében, a harminc napos türelmi idő lejárta után azokat maradéktalanul be fogja tartani és továbbra is kíván sertést tartani, vagy arról, hogy nem tudja ezeket teljesíteni, ezért a jövőben nem kíván sertést tartani.
A nyilatkozatot jelen levél átvételét követő 14 napon belül kitöltve és aláírva el kell juttatnia vagy az ENAR kapcsolattartó állatorvosához, vagy az illetékes járási hivatalhoz vagy a kormányhivatal állategészségügyi főosztályához!

Tájékoztató sertéstartók számára
Fertőzött terület
Az afrikai sertéspestisnek (a továbbiakban: ASP) Magyarországon vaddisznóban történt megállapításai, valamint az európai, kiemelten a szomszédos országok járványhelyzetének gyors és drámai romlása miatt fokozott a veszélye annak, hogy a vírus átterjed a hazai házisertés állományokra is. Ez az ágazatra nézve további súlyos következményekkel (kereskedelmi korlátozások, exportból történő kizárás) járna. Ennek megakadályozása érdekében fokozni kell a sertéstartó gazdaságok, elsősorban a kislétszámú állományok járványvédelmi készültségét. Az Országos Főállatorvos a sertéstenyésztők, sertéstartók érdekeit képviselő szakmai szervezetekkel közösen meghatározta azokat a minimum követelményeket, amelyek betartásával a vírus házisertés állományba való behurcolása minimálisra csökkenthető. Ezek a követelmények jelen tájékoztató mellett minden érintett és regisztrált sertéstartó számára megküldésre kerülnek.
Ezen követelmények betartása a fertőzött területen lévő valamennyi kislétszámú sertéstartó részére kötelező! Amennyiben a járványügyi helyzet romlása miatt újabb területeket kell bevonni a fertőzött terület hatálya alá, a fenti követelmények az ott lévő valamennyi sertéstartóra nézve is kötelezővé válnak!
Mit kell tennie Önnek, mint sertéstartónak?
Jelen tájékoztatóval együtt megküldésre kerül a minimum követelmények listáját, és egy nyilatkozat. A követelmények megismerése után ennek a nyilatkozatnak a kitöltésével kell nyilatkoznia arról, hogy a minimumkövetelmények ismeretében, a harminc napos türelmi idő lejárta után azokat maradéktalanul be fogja tartani és továbbra is kíván sertést tartani, vagy arról, hogy nem tudja ezeket teljesíteni, ezért a jövőben nem kíván sertést tartani.
A nyilatkozatot jelen levél átvételét követő 14 napon belül kitöltve és aláírva el kell juttatnia vagy az ENAR kapcsolattartó állatorvosához, vagy az illetékes járási hivatalhoz vagy a kormányhivatal állategészségügyi főosztályához!
A nyilvántartásban nem szereplő sertéstartók számára nem állt módunkban ezen tájékoztatást megküldeni. Számukra a türelmi idő alatt lehetőség van a hatóságnál bejelenteni eddig nem regisztrált tevékenységüket. Ennek elősegítése érdekében kérem, ha tudomása van olyan sertéstartóról, aki nem kapott tájékoztatót, kérem hívja fel rá a figyelmét, hogy 14 napon belül lehetősége van jogkövetkezmények nélkül bejelenteni a sertéstartást az illetékes járási hivatal állategészségügyi osztályán, ahol a TIR rendszerben történő regisztráció is elvégzésre kerül. Ezzel egy időben az újonnan regisztrált tartóknak is dokumentált módon átadásra kerül a tájékoztató, a követelmények és nyilatkozat.
„Jó Sertéstartási Gyakorlat”
Minimális járványvédelmi követelmények, háztáji sertéstartás kapcsán
az afrikai sertéspestis miatt fertőzött és a magas kockázatú területen
Nyomonkövetés, nyilvántartások:
- Különösen Ellenőrzött Területen (továbbiakban: KET) belül minden választott (8 hét feletti) sertést egyedileg tartósan meg kell jelölni. Ez a hatályos jogszabályokon túlmutató intézkedés garantálhatja, hogy a legnagyobb veszélynek kitett sertésállományok esetében pontos nyomonkövetés valósulhasson meg. A jelölést állami költségen kell végrehajtani. A jelölt sertésekről felvett nyilvántartást az állattartónál, a járási hivatalnál valamint a Helyi Járványvédelmi Központban (HJK) is meg kell őrizni.
- Állomány-nyilvántartást kell vezetni, amely legalább az alábbiakat tartalmazza: az adott naptári napon tartott sertések darabszámát, korcsoporti bontásban, állatmozgásra vonatkozó adatokat (elhullás, házi vágás, értékesítés, stb.) Az állomány-nyilvántartást és az állatszállításokhoz kapcsolódó bizonyítványokat (sertésszállító levél, állatorvosi igazolás, állattartói nyilatkozat) szigorúan meg kell őrizni (minimum 3 év).
- Nyilvántartást kell vezetni minden olyan személyről (állatorvos, inszeminátor, sertéságazati területi felelős, böllér, rokon, ismerős, stb.), akik a sertések közelébe mentek, vagy velük érintkezhetnek.
Járványvédelem:
- Csak az állatok tulajdonosa, vagy gondozója járhat be rendszeresen az állatok tartására szolgáló gazdasági udvarba.
- Az állatok gondozásakor arra a célra elkülönített munkaruhát, és lábbelit kell használni.
- A gazdasági udvarba (vagy a sertések közelébe) csak kéz és lábfertőtlenítő használatát követően lehet szabadon belépni és kilépni.
- Idegenek (szomszéd, vadász!, stb.) csak nagyon indokolt esetben (pl. házi vágás) és az állattartó által biztosított külön munkaruhában, lábbeliben vagy egyszer használatos védőköpeny és védőlábbeli felvétele után mehetnek a sertések közelébe. Ezt dokumentálni (ki, mikor, miért) is kell.
- Járműforgalom: Bármilyen jármű csak kerék- és járműfertőtlenítés után mehet be a sertéstartó gazdasági udvarrészbe.
- Állategészségügyi kezeléseket a szolgáltató állatorvosnak az állomány-nyilvántartásban is fel kell vezetnie. (Állatorvosi vizsgálat, kezelés esetén az állatorvos nevének és a vizsgálat időpontjának feljegyzése).
- Karámban állandóan vagy időszakosan tartott állatok esetén biztosítani kell, hogy a házisertéseket kétsoros kerítés válassza el a vadonélő állatoktól. A kerítések egymástól való távolsága legalább 0,5 méter kell hogy legyen és úgy kell kialakítani, hogy a két sor közötti közrezárt terület rendszeres karbantartása, gyomtalanítása elvégezhető legyen. Magassága legalább 1 méterrel meg kell haladja a bennt tartott állatok marmagasságát. Zárt tartás estén folyamatosan biztosítani kell az ingatlan körülkerítetségének épségét, amely alkalmas ember, kóbor állat vagy vadon élő állat behatolásának megakadályozására. Ha a karám fala az ingatlant határoló kerítés is egyben, annak teljesen zártnak, erősnek, résmentesnek kell lennie. Minden más esetben külön kerítés szükséges, megfelelő távolságra (minimum 0.50 m) a karámtól, úgy, hogy a közrezárt terület rendszeres karbantartása, gyomtalanítása elvégezhető legyen.
Tartás, takarmányozás:
- Csak engedélyezett takarmány előállítótól származó, nyilvántartott takarmányforgalmazótól vásárolt keveréktakarmány etethető. Saját termesztésű takarmány csak az előírt várakozási idők betartásával (lekaszált fű és gabona 30 nap, alomanyag 90 nap) használható fel. A takarmányozáshoz felhasznált keveréktarkarmányok, alapanyagok beszerzésének, a saját előállítású takarmány alapanyagok betakarításának, várakozási idő betartásának dokumentálása az állattartó feladata. A nyilvántartást legalább 1 évig meg kell őriznie.
- Tilos az állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladék (moslék) etetése!
- Fertőzött területen belül tilos a zöldtakarmány etetése!
- Alomanyag beszerzési, betakarítási idejének, várakozási idő betartásának dokumentálása az állattartó kötelezettsége.
- Trágyakezelés: A mezőgazdasági földterületeken, csak a füllesztéssel ártalmatlanított trágya helyezhető ki. A trágyázásra használt eszközöket, gépek használatot követő azonnali mosása és fertőtlenítése az állattartó kötelezettsége!
Egyéb:
- Minden sertéstartónak írásos állategészségügyi-járványvédelmi ellátási szerződést kell kötnie egy szolgáltató állatorvossal. A szolgáltató állatorvos köteles tájékoztatni az állattartót az állategészségügyi, járványvédelmi előírások betartásának rendjéről. Fel kell hívnia a sertéstartó figyelmét a hiányosságokra, és javaslatot kell tenni ezek kijavítására. A tájékoztatást dokumentálni kell és minden érintettnek alá kell írnia!
LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:
Minimális járványvédelmi követelmények.pdf
Nyilatkozat egyesített.docx
Serés állomány nyilvántartó egységes.xlsx