Menu

aratoverseny

Nyírbogdányban 2022-ben már 9. alkalommal került megrendezésre a Kézi Arató verseny, ami inkább az ünnepről szól, mint a versenyről. Néhány lelkes nyírbogdányi 10 évvel ezelőtt kitalálta és azóta, amikor csak lehet megszervezi a versenyt. A Bogdányi Tájház mellett immár évek óta a Veres farm a másik házigazda. Az önkormányzat a szervezésből, a technikai feltételek biztosításából és a vendéglátásból veszi ki a részét kellő alapossággal.

Az aratás és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, eszközök, felszerelések bemutatása történt a Veres farmon, ahol a házigazda biztosította az aratáshoz szükséges kalászost. Az aratócsapatok lovasfogatos felvonulással jutottak el a búzatáblához és a szakértő zsűri, valamint sok - sok látogató előtt végezték el munkájukat.

A házigazda Veres Benjámin köszöntője és a búzatábla Szabados Viktor parókus által történő megáldása után igazi nyári forróságban kezdődött a munka. Jó volt látni, hogy a fiatalok is megmozdulnak és aktívan kiveszik a részüket a munkából. Az idén 5 csapat vágott neki az aratásnak, legjobb tudásuk szerint elvégezték a feladatot és a tarlón elfogyasztott ebéd után izgatottan indultak vissza a Bogdányi Tájházhoz, ahol az eredményhirdetés előtt még kulturális program várta az érdeklődőket. A fényképekből is kiderül, hogy nagyon színes, mozgalmas és kellemes napot töltöttek el a résztvevők a nyírbogdányi aratóversenyen.

A Zöld Kerék Alapítvány kerékpárosait nagy örömmel fogadtuk, hiszen tovább színesítették a rendezvényt.

Bogdányi Ferenc. a tájház tulajdonosa fogadta az aratásból megtért csapatokat, köszönte meg munkájukat és vette át a búzakoszorút Némethné Marika nénitől.

Lisovszki Tamás polgármester köszöntő szavai után elkezdődött a kulturális program, amelyben B. Orosz István, Nyírbogdány Díszpolgára saját versét adta elő.

A GUBA-HA néptáncegyüttes már sokadik alkalommal kápráztatta el a tájház közönségét.

Makó Pál citeraművész és Kádár Sára népdalénekes nótacsokra nagy tetszést „aratott” a közönség soraiban.

A Kemecsei hagyományőrzők, ha már eljöttek aratni, akkor a táncból sem akartak kimaradni, így néptáncbemutatóval is meglepték a közönséget.

A nyírbogdányi Varga László a betyár viselettel és énekével is szórakoztatta a vendégeket.
Nagytiszteletű Angyalosy Zsoltné református lelkész asszony megáldotta az új kenyeret, amelyből minden vendéget megkínáltak a szervezők. Az ebéd és a frissítők elfogyasztása után az eredményhirdetés ünnepélyes pillanatai következtek,
I. helyezett a Kemecsei Hagyományőrzők
II. helyezett a Sion Idősek Szeretetotthona és Klubja
III. helyezett Nyírbogdány Község Önkormányzata csapatai lettek.

Elismerő oklevelet kapott az Őszikék Nyugdíjas Egyesület csapata és a kemecsei Nagy Család csapata.
A legjobb kaszás az Őszikék Nyugdíjas Egyesületből, a legjobb marokszedő a kemecsei Nagy családból került megválasztásra. A legszebb búzakoszorút a Kemecsei Hagyományőrzők készítették.
Az elismerések kiosztása után lassan kiürült a Tájház udvara, de biztató volt hallani nagyon sok vendégtől az elköszönéskor,

„Jövőre veletek, ugyanitt!”

Köszönet a fogatosoknak, a buszsofőrnek, a fotósoknak, a fellépőknek, a segítőknek, a résztvevő
csapatok tagjainak és kísérőiknek, a polgárőröknek, az önkormányzat valamennyi dolgozójának, akik
nélkül ez a szép nap nem valósulhatott volna meg!

Képek: Facebook oldalunnko <I<II>

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

Tanúsítvány családbarát hely

 

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató