Menu

don1

A Honvédsuli Egyesület és a MATASZ Kisvárdai Járási Szervezete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 40 települését érintő 2x100 km-es gyalogmenetet szervez 2022. február 11-14-ig. A program célja, hogy az érintett települések számára a Don-kanyari offenzíva 79. évfordulójának megemlékezését segítse és a civil lakosságot testközelbe hozza a Magyar Honvédség múltjával.

Fenruár 13-án (vasárnap) Nyírbogdányba, községünk világháborús emlékművéhez érkezik a gyalogmenet 10:25 órakor, így településünk lakosainak alkalma nyílik arra, hogy találkozzanak a Magyar Honvédség II. világháborús „korszakával” a kadét hagyományőrzők közreműködésével.

„Fegyver és bakasimogató, valamint díszlövés is szerepel a programban. Az Sz-Sz-B megyei rendezvény fővédnöke Dr. Seszták Miklós kormánybiztos, védnöke Seszták Oszkár Sz-Sz-B Megyei Közgyűlés elnöke, társvédnöke Kovács Sándor és Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő szakmai védnöke Dr. Bene János történész.

Emlékezzünk közösen!

Nyírbogdány Község Önkormányzata tisztelettel meghívja községünk lakosait 2022. február 13-án 10:25 órától a polgármesteri hivatal parkjában állított „Két világháború hősei és áldozatai” emlékművének koszorúzására, megemlékezésre.

Választás 2024

NVI hirdetmeny 2024

Interaktív térképünk

nagyterkep 2020

MFP

Nyertes pályázatok

Családbarát munkahely lett Önkormányzatunk

 Csaladbarat hely logo

Tanúsítvány családbarát hely

 

NYIRBOGDANY 800

településvédelem

Nyírbogdány DALA

E-ügyintézés

e ugyintezes

booked.net

Kapcsolat

Nyírbogdány Község Önkormányzata
4511 Nyírbogdány, Kéki utca 2.
Tel.: +36 42 532 423
        +36 20 523 9410
onkormanyzatkukacnyirbogdany.hu
www.nyirbogdany.hu

facebook icon  youtube icon  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Adatkezelési tájékoztató